Nekem a Balaton


Legendás balatoni filmek kulisszatitkai

2019. június 21. - aestus

A Balaton már az 1900-as évek elejétől népszerű forgatási helyszínként vonzotta a hazai, majd később a nemzetközi filmes stábokat egyaránt. A korszakok legnagyobb színészei töltöttek el a tónál napokat, heteket a megfelelő időjárási-és fényviszonyokra, forgatási engedélyekre, vagy korábban éppen a…

Tovább

Amit a lila csodaszerről tudni érdemes! A balatoni levendula múltja és jelene.

2018-ban az év gyógynövénye volt Magyarországon. Már az ókortól használták a test és a lélek ápolására egyaránt. A néphagyomány szerint távol tartja a gonoszt, Provence-ban a skorpiók ellen teszik az ablakba. Illóolaja olyan értékes volt, hogy az árutőzsdén is jegyezték, de hol tart ma az elmúlt…

Tovább

7 füstbe ment balatoni álom

A világ legnagyobb aquaparkja a Balatonon Bár teljes bizonyossággal nem állítható, hogy soha nem valósul meg tény, hogy a több mint egy évtizedes tervezés és többszöri nagy bejelentések dacára, máig nem kezdődött meg egyik tervezett helyszínen sem, a világ legnagyobbjának beharangozott aquapark…

Tovább

Gyűjts, versenyezz, nyerj! – Fajbook.hu

Itt a tavasz, mindannyian a szabadba vágyunk, ahol szeretnénk minél több és minél tartalmasabb időt eltölteni. Figyelmetekbe ajánlunk egy új, ingyenes lehetőséget, amellyel a természetben töltött időt tudjuk még izgalmasabbá tenni magunk, gyermekeink, sőt az egész család számára. A fajbook.hu egy…

Tovább

10 meglepő történet a Balatonról - Tények és legendák

1. Jelenleg is szolgál hadihajó a Balatonon (Tény) Az 1954-es gyártmányú, felújított és a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt AN-2 típusú aknásznaszád idén hatodik éve teljesít szolgálatot a Balatonon. Jelenlétének céljai között szerepel a katonák hajózási képességeinek javítása erős…

Tovább

Önkéntesség a Balatonon

Több leszel, ha teszel!

Azt mondják az önkéntesség egy életforma. Én úgy gondolom, hogy lehet egyszeri vagy folyamatos szerepvállalás, kiállás egy olyan ügyért, amellyel azonosulni tudunk, amit magunkénak érzünk. Olyan tevékenység, amelyet, ha körültekintően választunk meg, a komfortzónánkat csak annyira kell elhagynunk…

Tovább

Balaton 2019 - Turisztikai fejlesztések

A Balaton jól teljesít! Szolgáljon alapul előző kijelentéshez akár a balatoni hotelek árbevétele, amely több mint tíz százalékkal múlta felül a tavalyi évet, akár a BAHART szintén rekordot jelentő, novemberre a kétmilliós utasszámot (személyhajó+komp) meghaladó utasforgalma vagy a tó körüli 2018-as…

Tovább

A Balaton várkapitányai - interjúsorozat 1. rész

Rezi vár - Hóbor Aladár

Öltönyben és nyakkendőben jön elénk a kapuhoz, tökéletes úriemberként fogad minket otthonában Hóbor Aladár, Rezi várának 87 éves címzetes várkapitánya. Könnyű volt megtalálni a portát, a faluban mindenki ismeri - ahogy ők szólítják - Aladár bácsit. Előzékenyen vezet minket a kerten keresztül a…

Tovább

Zöld rendszámmal a Balaton körül

Az egyik legnagyobb Magyarországon működő bank jóvoltából volt lehetőségem kipróbálni új, teljes mértékben elektromos flottájuk egyik tagját, amely a gyártó ígérete szerint "gyorsabban tölt, mint egy okostelefon". 

Tovább